HALLGATUNK-E AZ ÚR SZAVÁRA?

Cseri Kálmán: HALLGATUNK-E AZ ÚR SZAVÁRA?
1991. november 17, vasárnap

Alapige
Ők pedig mondának Jeremiásnak: Az Úr legyen ellenünk tökéletes és igaz tanúbizonyság, ha nem mind ama beszéd szerint cselekszünk, amellyel elküld téged hozzánk az Úr, a te Istened. Ha jó, ha rossz, hallgatni fogunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára, amelyért mi téged hozzá küldünk; hogy jó dolgunk legyen, mert hallgatunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára. Lőn pedig tíz nap múlva, hogy szóla az Úr Jeremiásnak. És odahívá Jóhanánt, Káreának fiát, és a seregeknek minden tisztjét, akik vele valának, és az egész népet kicsinytől fogva nagyig. És monda nékik: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene, akihez küldöttetek engem, hogy megjelentsem előtte a ti könyörgésteket: Ha állandóan megmaradtok e földön, felépítlek titeket és el nem rontlak, és elplántállak titeket és ki nem gyomlállak: mert megbántam a gonoszt, amit cselekedtem veletek. Ne féljetek a babiloni királytól, akitől most féltek, ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből. És irgalmasságot cselekszem veletek, hogy irgalmas legyen hozzátok, és lakni hagyjon titeket a ti földeteken. De ha ti ezt mondjátok: Nem lakunk e földön, nem hallgatván az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára, mondván: Nem! hanem Egyiptom földére megyünk be, ahol nem látunk harcot és nem hallunk trombitaszót, és kenyeret nem éhezünk, és ott lakozunk; Most azért halljátok meg az Úrnak szavát, Júdának maradékai! Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ha ti csak orcáitokat fordítjátok is úgy, hogy bemenjetek Egyiptomba, és bementek, hogy ott tartózkodjatok: Akkor a fegyver, amelytől ti féltek, legott utolér benneteket Egyiptom földén, és az éhség is, amitől rettegtek, körülvesz titeket Egyiptomban, és ott haltok meg. Jer 42,5-16

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy bizalommal jöhetünk Hozzád. Köszönjük, hogy nem szabsz semmi feltételt azoknak, akik Téged keresnek. Köszönjük, hogy ma reggel újra beléfogózhatunk ígéreteidbe.
Keresünk sokféle békétlenséggel a szívünkben és az otthonunkban, s a világunkban Téged, Aki a békesség fejedelme vagy. Jövünk Hozzád erőtlenségünkkel, Aki magad vagy az erő és a hatalom. Hozzuk a bűneinket, bízva abban, hogy Te gazdag vagy a bocsánatban és bővölködsz az irgalmasságban. Jövünk Hozzád tanácstalanságunkkal és köszönjük, hogy megígérted: fogod a jobb kezünket, és tanácsoddal igazgatsz minket.
És hozzuk Eléd sokféle csüggedésünket, kiábrándultságunkat, fáradtságunkat bízva abban, hogy Te erőt adsz a megfáradottnak, és az erőtlennek erejét megsokasítod.
Könyörülj rajtunk és kérünk, hogy ne csak szavak hangozzanak itt el, hanem a Te életet támasztó Igéd jusson el egészen a szívünkig és teremtő erővel avatkozz bele az életünkbe. Ezzel a bizalommal nyitjuk meg magunkat Előtted, jöjj és így végy munkába mindnyájunkat.
Ámen.

Aki a múlt héten a Bibliaolvasó Kalauz szerint olvasta az ószövetségi részeket, az előtt egyre izgalmasabban bontakozott ki a most olvasott történet. Szeretném elmondani először az eseményeket, azután egyetlen részletét kinagyítjuk, és végül megnézzük, mit jelent ez ma nekünk.

Kr.e. 587-ben játszódott mindaz, ami itt le van írva; ez az év Izráel történetében a Mohács. Ekkor pusztult el az országnak a másik része is. Az északi rész, a kicsi Izráel már korábban elpusztult, az asszírok elhurcolták a népet és leromboltak mindent. Most a déli részt, Júdát fenyegeti a hatalmas babilóniai birodalom. Isten megtérésre hívja a népet Jeremiás prófétán keresztül, aztán amikor nem készek erre, akkor óvja őket a Babilonnal szembeni ellenállástól. Azt mondja, hogy adjátok meg magatokat, és akkor még mindig van esélyetek a túlélésre. Ezt a prédikációt azonban árulásnak minősítik az ország vezetői, és Jeremiást börtönbe csukják. Aztán hamarosan beteljesedik Isten ítélete, Nabukodonozor hadai elfoglalják Jeruzsálemet, porig égetik a templomot s visznek magukkal mindent, amit csak lehet.

Az utolsó királyt, Sedékiást elfogják, fiait a szeme láttára megölik, utána őt megvakítják, és magukkal viszik Babilonba, s vele együtt a nép színe-javát is. Nabukodonozor Gedáliást állítja helytartónak az ország élére és rajta keresztül kezd el kormányozni. A nacionalista csoportok azonban Gedáliás ellen összeesküvést szőnek s megölik. Tettük után elkezdenek rettegni a megtorlástól. Nabukodonozor nem fogja ezt válasz nélkül hagyni, s arra gondolnak, legjobb menekülni, mégpedig Babilon nagy ellenlábasához, Egyiptomba gondolják, hogy elmennek. Már el is indul a menet, de a határvárosban eszükbe jut, hogy vajon helyes-e az, hogy atyáik ősi földjét csak így elhagyják? Visszajöhetnek-e még egyszer? Ezt azért biztosan kellene tudni... Kérdezzük meg az Urat!

Nincs kapcsolatuk Istennel, rég eltávolodtak ők már az Úrtól. Erre jó a próféta, akit szintén erőszakkal cipeltek magukkal - Jeremiást és Bárúkot is fogták és vitték magukkal Egyiptomba. Ekkor mennek oda Jeremiáshoz és udvariasan megkérik: "kérdezd meg érettünk az Urat, menjünk, vagy maradjunk." Itt hangzik el ez a gyönyörű ígéret: "Bármit mond az Úr, mi azt fogjuk cselekedni és amely utat neked mutatja, azon fogunk mi járni." Csak gyorsan hozd a választ, mert lehet, hogy a bosszúálló hadak már úton vannak. Eltelik egy nap, két nap, nyolc nap, kilenc nap - nem jön válasz ...

A tizedik napon megszólalt Isten s azt mondta Jeremiásnak, amit itt olvastunk: mondd meg a népnek, hogy maradjatok itt! Ebben a kritikus, a végsőkig kiélezett helyzetben is bízzatok bennem, mert én elintézem, hogy Nabukodonozor nem bánt titeket és hagyja, hogy itt éljetek. Ne hagyjátok el az ősi földet! Ha mégsem bíztok bennem, és mégis elmentek, egy szálig ott fogtok elpusztulni Egyiptomban!

Világos volt a kérdés; világos Isten válasza, és Jeremiás csorbítatlanul adja tovább azt az embereknek. Világos lenne a folytatás, hogy akkor maradnak. De nem! Hanem előáll valaki, és ezt mondja Jeremiásnak: Ezt neked nem az Úr mondta! Te csak azért akarsz rávenni minket, hogy maradjunk, mert Bárúk, a barátod, nem akar menni! Ő tüzel téged ellenünk, és te az ő szavait mondtad most nekünk...

Ki az, aki be tudja bizonyítani, hogy Jeremiás nem találta ki, nem Bárúktól hallotta, hanem Istentől kapott válasz a nép kérdésére? Fogják őt Bárúkkal együtt, s mégis csak átlépik a határt, elmennek Egyiptomba.

A közben levő fejezetek rendkívül izgalmasan leírják, hogyan süllyed bele szinte hetek alatt Izráel ott a bálványimádásba, jobban kezdenek bízni a pogányok isteneiben, mint az Élő Istenben, az Úrban. Milyen kegyelmes hozzájuk Isten még ott is, mert Jeremiás még ott is, ezek után is megszólal: Még mindig így szól az Úr hozzátok: hagyjátok abba a bálványimádást, forduljatok Őhozzá, és akkor visszavisz még innen is titeket... Ők azonban nem hallgatnak Isten Igéjére, sőt itt már annyira megkeményedik a nép, hogy elhangzik ez a rettenetes mondat, ami ennek az elmenekült csapatnak a tragédiája lesz: "És így feleltek Jeremiásnak mindama férfiak, akik tudták, hogy feleségük az idegen isteneknek áldoztak, és mindazok az asszonyok, akik ott álltak nagy tömegben, és az egész nép, amelyik Egyiptom földjén, Patrosban lakott, ezt mondták neki: Abban a dologban, ami végett szóltál nekünk az Úr nevében, nem hallgatunk rád!"

Ezt a két mondatot szeretném egymás mellé tenni. A nagy bajban, a tanácstalanság idején: kedves Jeremiás, menj az Úrhoz, és kérdezd meg, hogy mit csináljunk, és ha jót, ha rosszat fogunk hallani Tőle, mi hallgatunk az Úrnak, a mi Istenünknek a szavára és akképpen cselekszünk (42,6). Isten megmondja, hogy mit csináljanak, ők teszik az ellenkezőjét, és utána elhangzik ez: "Abban a dologban, ami végett szóltál nekünk az Úr nevében, nem hallgatunk rád!" Isten ítélete be is teljesedett, alig ment vissza valaki azok közül, akik ezzel a csoporttal Egyiptomba menekültek.

De hogy van ez? Egyik héten még azt mondjuk: Uram, válaszolj, mert fogalmunk sincs, hogy mit csináljunk, és nem szeretnénk végzetes hibát elkövetni. Igaz ugyan, hogy eddig nem hallgattunk Rád, de most a nagy bajban Rád szorulunk, ne maradj néma! És Isten nem marad néma, mert Ő nem olyan, mint a bálványok, amik némák. Isten nem haragtartó, hanem megkönyörül népén, és a világos kérdésre: Mit csináljunk? - világos, egyértelmű választ ad. Igaz, egy kicsit megvárakoztatja őket és nehéz az ilyen tíz nap, de megjön a válasz még idejében. S akkor mégis egy gonosz emberre hallgatnak és nem az Úrra, és ez az engedetlenség úgy megkeményíti a szívüket, hogy ki merik mondani: "Abban a dologban, amiben szóltál nekünk az Úr nevében, nem hallgatunk rád!" (44,16).

Megkérdezték Istent - választ kaptak - és nem teszik meg, amit Ő mondott. Egy kicsit részletezzük ezt a három lépcsőt.

1. Megkérdezték Istent.

Nem tudom, érzékeljük-e, milyen óriási lehetőség, hogy Isten élő Személy, akivel lehet beszélni. Akit én kérdezhetek, és aki valami módon válaszol; érthető, értelmes választ ad. Óriási dolog, hogy nekünk nem néma bálványaink vannak, hanem élő Urunkkal van kapcsolatunk, aki ráadásul számtalanszor megígérte, hogy az övéit kész vezetni, tanácsolni. Fogom a jobb kezedet", "tanácsommal igazgatlak téged", "bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton járj ..." Számos ilyen ígéret van a Bibliában. Szinte várja, mint szerető mennyei édesatya, aki nem erőlteti rá a maga gondolatait a gyerekre, de várja, hogy jöjjön és kérdezzen; és biztos, hogy jót fog tanácsolni. Ő az egyetlen, aki pontosan tudja, mire van szüksége a gyereknek. Ő az, aki a legjobban szereti azen a világon, s ő az, aki mindent átlát. És minden rossztól meg tudja őrizni azt, aki rá hallgat... Csak kérdezze! Mert ezzel fejezi ki az Istenbe vetett bizalmát, ezzel isteníti Őt, ezzel ismeri el az ember, hogy egyedül azt tekinti Istennek, a világmindenség Urának, akit kérdez, és a bizalmával dicsőíti őt.

A hitetlenség mindig Istennel szembeni bizalmatlanság, amikor nem kérdezem, amikor nem tőle várok segítséget. Amikor nem tagadom, de negligálom, mellőzöm, kihagyom a számításokból... Ezzel gyalázzuk Őt. Aki kérdezi Őt, az a bizalmáról biztosítja, nyitott előtte, az hozzá tartozik, az engedi, hogy megajándékozza a Mindenható.

Közvetlenül lehet Őt kérdezni. Az mindig egy nép és egy ember lelki elesettségét mutatja, ha közvetítőre van szüksége. Ez a nép lelkileg nagyon elesett volt, igen távol voltak Istentől. Kellett valaki, akiről tudták, hogy kapcsolata van az Úrral, még akkor is, ha a börtönből húzzák elő, mert éppen amiatt csukták oda, mert kapcsolata volt az Úrral, és az Urat képviselte velük szemben is, az érdekünkben! Most jöjjön Jeremiás, mert más nem tud szót érteni az Úrral! Nekünk már nincs fülünk; elszoktunk attól, hogy halljuk és értsük, hogy Ő mit mond... Az az igazi, ha közvetlenül megy valaki.

Mi már egészen közvetlenül mehetünk: Jézus nevében. Az Isten egyszülött Fiával együtt léphetünk oda a mindenható Atya elé és Őrá való tekintettel nincs az a kérdés, amire Ő ne válaszolna... És óh de sokan tapasztaljuk, hogy gyakran többet ad, mint amennyit kértünk. Minket nyomaszt valami nyomorúság és kérünk arra megoldást. De Ő tudja, hogy mi annak az oka, meg a kapcsolt részeire is ad megoldást. Többet, mint amennyit kértünk. - De jönni kell, és tartani kell az üres kezünket. Sokszor mondtam már, hogy a Biblia ezt nevezi hitnek: ez a mozdulat, hogy Istentől várom, amire szükségem van, amit Ő adni akar, és türelmesen várom, amíg Ő megadja. Ezzel fejezem ki a bizalmamat. Közvetlenül jöhetünk Istenhez.

És ne csak a bajban jöjjünk! Már akkora baj volt, hogy azt mondták: Most már csak Isten segíthet! Vajon nem Isten-gyalázás ez? S amíg nem volt olyan nagy baj, addig mi tudtunk segíteni magunkon?! Azért lett még nagyobb a baj, mert mi most már végképp tehetetlenek vagyunk. Hát ott sem tudunk segíteni! Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. Ez is a benne vetett bizalomnak a kifejezése, hogy nem várok, amíg valami nagy baj lesz. És ha semmi baj nincs - akkor is tartom a kezemet. Akkor is hozzá tartozom, akkor is egyedül tőle várok mindent.

Ez az első: kérdezni az Urat!

2. Isten világos választ adott.

Csakhogy ők nem ezt akarták hallani. Amit Isten mond, az ellenkezik azzal, amit ők már magukban eldöntöttek. Hát akkor miért kérdezték?! Ők már tudták, hogy mit fognak cselekedni, de azért kedves Jeremiás menj, és kérdezd meg az Urat! - Nem Isten gyalázása ez megint?! Isten egy a tanácsadók sorában, akire nem valószínű, hogy fogunk hallgatni, mert mi már tudjuk, hogy mit csinálunk.

Hányszor kísért minket is ez ... Nagyon sokan csak azért kérdezik Istent, hogy hátha igazolja őket. Addig lapozgatnak a Bibliában, míg találnak olyan Igéket, amikkel megtámogatják a saját, előre fölépített elméletüket, vagy igazolják a maguk hibáját, tévedését, amit elkövettek. Nagyon fontos, hogy amikor megkérdeztük Istent, akkor legyen jellemző reánk, amit Jakab így ír a levele elején: "Szelíden fogadjátok a beoltott Igét, ami megmentheti a ti életeteket" (Jak 1,21). Itt az életüket mentette volna meg, ha hallgatnak Istenre, sőt a nemzet túlélése függött ettől, hogy hallgatnak-e rá. Hányszor láttunk már erre példát a történelemben. Nemcsak egy ember, egy család, egy közösség, de egy nép sorsa fordult meg azon, hogy kérdezték-e legalább néhányan a felelősök közül az Urat, és azután hallgattak-e rá? Készek vagyunk-e igazat adni Istennek? Akkor is, ha mást mond, mint amit hallani szerettünk volna, és mást parancsol, mint amit mi elhatároztunk, hogy tenni fogunk.

3. A következő lépés az volt, hogy nyíltan szembeszegülnek Isten kijelentett akaratával. "Nem hallgatunk rád!" - Igaz, hogy ezt Jeremiásnak mondják, de ez is jellemző. Ők az Urat kérdezték, és arra kérték Jeremiást, hogy "mondd meg nekünk majd, mit üzen az Úr!" - Ez történt. Jeremiás azt mondta, amit az Úr üzent. Csakhogy ők éppen ezt vonták kétségbe. S azt mondják, hogy te nem az Úrtól hozod ezt a választ, hanem barátod súgta a füledbe ... Isten kijelentett Igéjének a hitelességében kételkednek. Isten akaratának és a közvetítőknek a tekintélyét vonják kétségbe.

Vajon nem ezt tesszük-e, amikor a Szentírás hitelességét és abszolút isteni tekintélyét a legcsekélyebb mértékben is kétségbe vonjuk? Mindenféle emberi okoskodás és feltételezés alapján... Azt nem úgy kell érteni, - azt később szerkesztették bele, - az a szerző nem is élt, - az énrám nem érvényes ... Ugyanaz, mint amit az a maradék menekülő csapat tett a Jeremiáson keresztül hozzájuk érkezett világos isteni kijelentéssel: Ezt nem az mondja, hanem te találtad ki, vagy más súgta a füledbe.

Milyen tekintélye van előttünk Isten Igéjének és a Szentírásnak, amely Isten beszéde?

Megmenthették volna az életüket, és ehelyett elpusztult az egész társaság, mert nem engedelmeskedtek az Úrnak. Pedig amikor Isten világos parancsot ad, akkor általában ígéretet is fűz hozzá. Olyan szép ez a bátorító ígéret itt, hiszen az Úr tudja, hogy fél ez a maroknyi csapat. Valóban Nabukodonozor bosszút lihegve közeledik és eltörli őket a föld színéről - ha csak az Úr meg nem védi őket. Ha ők merik remélni azt, hogy az Úr a mi kősziklánk, "a Te hűséged, mint egy pajzs körülvesz engem," "Te vagy az én erős váram, oda menekülök," - ha ők ezt hiszik, akkor Isten megteszi azt, amit ígért: "Irgalmasságot cselekszem veletek, hogy irgalmas legyen hozzátok Nabukodonozor, a babiloni király és hagyjon titeket lakni a ti földeteken." A hódítók nem így szoktak viselkedni. A hódító által odaállított helytartót végezték ki, ezért bosszú jár. De az Úr megígéri, hogy ott fogtok lakni, a hajatok szála sem görbül... Ki meri ezt kipróbálni? Csak akinek hite van.

Mit jelent az, hogy hite van? Azt, hogy komolyan veszi, amit az Úr komolyan mondott. Azt, hogy már most igaznak tekinti, amit Ő kijelentett, akármilyen elképzelhetetlen is. Hogyan fogja rávenni Nabukodonozort, hogy ne bántsa őket? Ez az Ő dolga. Nagyobb Ő mint Nabukodonozor és a világ összes császára! Micsoda kiváltság, hogy ennek a nagy Istennek a kis népe lehetnek ők! Próbáljuk ki, és csodák sorozatát fogjuk látni, és látja majd a világ is. De ehhez hit kell! Ha remeg is az a kéz, de tartani kellene, hogy Uram, itt vagyunk. Nagyon félünk ettől az egésztől, de Te mondtad, maradunk, egy tapodtat sem megyünk, bevárjuk Nabukodonozor seregeit. Aztán úgy is az lesz, amit Te megígértél... Hisszük is, meg nem is. Hiszünk Urunk, segíts hitetlenségünkben!

Kinek ismerős ez a harc? Az engedelmességre kész hívő embernek mindig újra ez a harca. Mindig támadja a hitetlenség a hitünket, - a kérdés az, hogy melyik mellé állunk? Készek vagyunk-e a saját hitetlenségünkkel szemben a hit mellé állni?

Hogyan vagyunk ezzel a kérdéssel? Kérdezni Istent, aztán megérteni és cselekedni az Ő válaszát?

Olyan sok gúnyolódást hallottam már ezzel kapcsolatban. Komolyan gondolod ezt, hogy megkérdezni az Urat? Hát úgy is azt fogod majd mondani, ami a szívedben van. Projekció, kivetítés ez az egész. Rávetíted a magad vágyait Istenre, és azt mondod: az Úr mondta. Olyan könnyű összetéveszteni azt, amit te szeretnél azzal, amit Ő parancsol. S egyáltalán nem sérti az ember méltóságát ez, hogy mindent kérdezzen? Még talán azt is megkérdezed, hogy tegyél-e sót a levesbe és mennyit - kérdezte valaki egy hívő asszonytól, aki arról beszélt, hogy ő szokta kérdezni az Urat. - Talán azt is meg kell kérdezni, hogy reggel fölkeljél-e? Ne gúnyolódjunk ezzel, testvérek! Isten egyik legszentebb ajándéka a benne bízóknak, az Ő népének az, hogy kérdezhetjük Őt.

Persze minket az izgat a legtöbbször csupán elméletileg, hogy hogyan értem meg az Ő válaszát. Itt azonban most nem erről van szó. Ez az Ige arról beszél, hogy amit megértettél, azt megtetted-e? Amikor te is tudod, hogy mi lenne most Isten akarata, feltétel és halogatás nélkül csinálod-e vagy pedig kibúvókat gyártasz, mint itt Izráel fiai, és emiatt a végén úgy megkeményedik a szíved, hogy nem átallod kijelenteni még ezt sem: "Ami felől megkérdeztük rajtad keresztül az Urat, abban a dologban nem hallgatunk rád!"

Itt arról van szó, hogy szoktuk-e kérdezni Istent, Őrá bízva azt, hogy megértem-e a választ s mi lesz a válasz? Mert a bizalmunkat ez fejezné ki... Mikor kérdezted utoljára egy konkrét ügyben: Uram, mi ebben a Te akaratod, mit csináljak? És megtetted-e?

Persze, nagy kérdés az is, hogy megértjük-e a választ. Ha nem, vajon nem az-e az oka, hogy Isten Szentlelke nélkül élünk? Csak a Lélek érti bennünk Isten gondolatait. Csak újjászületett ember képes felfogni Istennek a gondolatait. Akkor meg erre a szükségre világít ez rá, és akkor elhangzik Jézus bátorító, kedves szava, hogy szükséges újjászületnetek. De ez azt is jelenti, hogy lehetséges is ...

És vajon nemcsak nagy baj esetén kérdezzük Istent, hogy Uram, most mit akarsz? Vajon van-e nekünk közvetlen kapcsolatunk Vele, vagy nekünk is kellenek közvetítők? Mit teszünk az alatt a tíz nap alatt, amíg várni kell, amíg késik az Ő válasza? Néha megvárakoztat, hogy próbára tegye s egyben meg is erősítse a hitünket.

Hallgatunk-e az Úr szavára? - ez a mai alapkérdésünk. Vagy pedig azt gondoljuk, hogy Isten szent szavával akármit lehet csinálni, úgy mint ezek az emberek itt Jeremiás idejében? Hadd mondjak egy-egy példát arra, amikor valaki hallgatott, és amikor valaki nem hallgatott Isten szavára, s egyben arra is jó példa ez a két történet, hogy van olyan, hogy Isten direkt módon, közvetlenül irányit minket, és van olyan, hogy közvetett módon, eszközökkel.

Valakit a munkahelyén megrágalmaztak. Nagyon súlyos vádak hangzottak el, ki akarta készíteni egy ellensége. És sikerült. Munkaügyi tárgyalás lett belőle és elég súlyos büntetést kapott érte. Nem volt igaz. Magában sírdogált és nem tudta, mit kell csinálnia. A kollegák elkezdték tüzelni: ezt nem lehet ennyiben hagyni! Te is tudod, hogy neki is van vaj a fején, itt az idő, hogy olvass be, sőt írdd le mindazt, amit róla tudsz. A végén őt fogják kikészíteni, te maradsz fölül. Először idegenkedett ettől a vállalkozástól, de aztán meggyőzték, hogy az igazság kiderítése érdekében is itt most neki kell ezt a lépést megtennie. Szépen le is írt mindent, amit arról az illetőről tudott, az viszont igaz volt, és elég borzalmas dolgok voltak. De nem volt békessége. Érezte, hogy valahogy nem jó ez, valamit rosszul csinált. És akkor egy imádságban azt mondta: Uram, én nem tudom, hogy ezt most be kell adnom, vagy tépjem el, - adj ebben tanácsot. - Teltek a napok, sőt hetek, de volt egy határidő, ameddig legkésőbb azt az írást be kellett adni. Előző este sem tudott még semmit. Adja, ne adja - mi legyen?

A Rómaiakhoz írott levelet olvastuk akkor a Bibliaolvasó Kalauz szerint. Másnap a 12. résznek a vége következett. Ezt olvasta: "Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek, ne kevélykedjetek, hanem az alázatosokhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek ti magatokban,. Senkinek gonosszal gonoszért ne fizessetek. A tiszteletadásra gondotok legyen minden ember előtt. Ha lehetséges, mennyire rajtatok áll, mindenkivel békességben éljetek. Magatokért bosszút ne álljatok, hanem adjatok helyet ama haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia, mert ha ezt teszed, eleven szenet gyűjtesz a fejére. Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg!"

Azt mondja, olyan rövid imádsága ritkán volt, mint akkor. Becsukta a Bibliát, és azt mondta: Köszönöm, Uram. Értem. Eltépte a levelet.

Ez nem ritka példa, számos ilyen történik. Valaki kérdezte az Urat. Fogalma sem volt, hogy hogyan fogja megérteni, Istennek mi a válasza ebben a kérdésben. A Bibliában nincs megírva, hogy ha téged feljelentenek és meghurcolnak, akkor írj-e válaszlevelet, vagy ne. Az utolsó pillanatig megvárakoztatta Isten. Itt is megvolt az a "tíz nap", mint Jeremiáséknál, de nem késve kapott egészen egyértelmű választ. A lecke az volt, hogy enged-e neki. Mit fognak szólni azok, akik elérték nála, hogy ez a mulya, jámbor ember végre odaüssön, végre leírja annak a másiknak a disznóságait? Szinte már várták, hogy mit csinálnak azzal a ... Most meghiúsul sok minden, csalódnak benne. Nem számít. Világos kérdésre világos választ kapott, és nem kezdett el okoskodni, hogy ó, hát az lehet véletlen is, hogy éppen a Római levélnek ez a része került mára, ennyi erővel más is jöhetett volna ... Ő azt mondta: Köszönöm, Uram, értettem! És engedelmeskedett.

Hadd mondjam el a folytatást. Néhány esztendő eltelt. Közben ez az illető a gyülekezetben kórházi beteglátogatóvá lett. Egyik alkalommal a kórteremben ezzel az illetővel találkozik, elgyötört állapotban, igen nehéznek ígérkező műtét előtti napon. Kölcsönösen meglepődnek. És akkor a beteg szólal meg és bocsánatot kér azért a néhány év előtti szörnyűségért, ő pedig elmondta neki ezt, hogy miért nem írta meg azt a levelet, és hogy ő igazán szívéből megbocsátott neki. És volt ott a betegágy mellett egy olyan beszélgetésük, amelyik ezt a másik embert, akinek soha semmi köze nem volt gyülekezethez, Bibliához, Istenhez - elindította az Isten felé vezető úton. Azóta már azon jár ...

Gondoljátok el: ha ő azt a levelet elküldi! Tehetett volna így bizonyságot neki? amikor évek múlva találkoztak... De nagy dolog, hogy kérdezhetjük az Urat! De nagy dolog, hogy Ő világos válaszokat ad! És de nagy dolog, ha valakinek van bátorsága engedelmeskedni!

És egy negatív példa a sok közül: A héten mutatott valaki egy megrendítő levelet, amit egy közös ismerősünk irt neki. Nem a levéltitok megszegése volt: együtt könyörögtünk annak az illetőnek a hitre jutásáért, és mindketten levelezünk vele azóta is; én is tudtam, ami abban a levélben volt. Amikor elindult a hit útján az a fiatal lány, megismerkedett egy fiúval, aki nagyon cinikus volt, gonosz módon gyalázta Istent, a szerelmesének a hitét is, meg a hívő barátait, meg azt a gyülekezetet, ahol így "meghülyítik" az embereket. És mégis hozzáment feleségül. Ez, akinek a levelet írta, abban az időben nagyon világosan óvta őt ettől. Arra kérte, hogy legalább ismerd meg! Nem lehet két hónapi ismeretség után házasságot kötni. Ismerd meg őt, a családját, és gondolkozz el azon, hogy hova vezet ez, hogy ő ennyire szembenáll az Úrral, te pedig most az első szeretet melegében mindenre kész vagy az Úrért. És figyelj arra, mint mond erről a Biblia? Ő mindennek igazat adott, egyetértett, - aztán több szó nem is esett erről, eltűnt, és csak az esküvői értesítés érkezett meg. Mert ebben a levélben leírja, amit már korábbról is tudtunk, hogy pokol lett az élete. Itt azonban súlyosabb dolgokat is írt, ilyeneket, hogy "valóságos igézet alatt vagyok", - "Most látom már, hogy mennyire érvényesek ma is a Szentírás megállapításai. Hogy lehettem én olyan vak akkor! Világosan tetszett mondani, de akkor én mérges voltam, hogy a boldogságomnak akarnak útjában állni." És így tovább. Isten világos tanácsot ad; erre lehet azt mondani, hogy mi pedig ebben a dologban nem hallgatunk rád! Mert lehet, hogy ezt csak magadtól mondod, neked ilyen szigorú alaptermészeted van, és azért mondasz ilyeneket... De itt van a Bibliában: olvasd el! Ezt az Úr mondja mindnyájunknak és Ő nem a boldogságod útjában akar állni, hanem igazán boldoggá akar tenni egy életre, meg egy örök életre! "Nem hallgatunk rád...!"

Isten őrizzen meg, testvérek, ettől a keménységtől bennünket. Mert a gúnyolódóknak szeretném azért elmondani, hogy Isten még abban is adhat tanácsot valakinek, hogy mennyi sót tegyen a levesbe, akkor is, ha több évtized óta háziasszony. Egyszer valaki főzte az ebédet, s közben is imádkozott, akkor éppen a családja tagjaiért, és ahogy a sós-edény után nyúlt, eszébe jutott, hogy többször említette már a férje, hogy nem kellene ennyire sósan főzni. A feleség sósabban szerette az ételt, a férje kevésbé, de ebből nem akart ügyet csinálni, nem volt sohase veszekedés, csak egyszer-kétszer megemlítette, hogy mi lenne, ha egy kicsit kevesebbet tennél bele ... Sose vette komolyan, mert ő úgy szokta meg. S most ez eszébe jutott, ahogy ott a konyában fogta a sós-hordócskát, - s kevesebbet tett az ételbe. Azt mondja egy hét múlva a férje: te olyan kedves vagy mostanában, még arra is van gondod, hogy kevesebb sót tegyél az ételbe. Ez a megjegyzés indította el a házasságuk megújulását, ami nem volt rossz, de úgy megszürkült, megfáradt egy kicsit...

Nem kérdezte ez az asszony, hogy Uram, mennyi sót tegyek bele. De miközben a sóért nyúlt is tartotta a kapcsolatot az ő Urával, akkor is imádkozott, mert aközben is lehet imádkozni. Állandóan ott élt Isten színe előtt. Miközben a kötelességét teljesítette, lehetőleg minél gyorsabban, tanácsolhat. És amire indította Isten Lelke, akármilyen apró ügy legyen az, engedelmeskedett. Több évtizedes megszokás ellenére is. Saját maga ellenére is engedelmeskedett, és áldás volt rajta. Mert a mindenható Istenünk a sóügyektől kezdve az üdvösségügyig mindenben kész tanácsolni minket.

Bízunk-e Benne annyira, hogy kérdezzük? Ott van-e bennünk az Ő Szentlelke, hogy megértjük, amit válaszol? És aztán kész-e a szívünk, hogy minden beidegződés, eddigi meggyőződés ellenére is engedelmeskedjünk Neki?

Szeretnék ma bátorítani mindenkit, hogy így vegyétek elő a Bibliát és mától kezdve így olvassuk: Uram, én nem tudom, miről akarsz velem beszélni, én nem mindenáron arról akarok most hallani, ami engem izgat. Amiről Te akarsz, arról beszélj! De amit megértek, ígérem, hogy teljesíteni fogom. Az engedelmesség megőriz minket attól, hogy így megkeményedjék a szívünk, hogy azt mondjuk: "Mi pedig abban, amit megkérdeztél az Úrtól, nem hallgatunk rád!"

Testvérek, mindnyájan fontos döntések előtt állunk. A fiatalabbaknak a pályaválasztás, párválasztás, munkahelyi problémák, lakásproblémák, annak a kevés pénzecskének a beosztása: vegyük, ne vegyük, most vagy később; magunknak vagy mégis másnak... Menjünk, ne menjünk? Nap, mint nap döntenünk kell! Nem kell magunkra hagyatkoznunk: Isten ígéri nekünk, hogy kész tanácsolni bennünket. Éljünk ezzel a nagy lehetőséggel!

Imádkozzunk!

Bocsásd meg Urunk, valahányszor gúnyoltuk azokat, akikről hallottuk, hogy kérdeznek Téged. Bocsásd meg, valahányszor némák maradtunk, amikor átfutott rajtunk, hogy mi is kérhetnénk Tőled tanácsot. Bocsásd meg, ha csak a bajban kiáltunk Hozzád vagy keresünk valakit, akiről tudjuk, hogy kapcsolatban van Veled, mert nekünk nincs igazán közösségünk Veled.

Könyörülj rajtunk és ajándékozz meg minket új szívvel! Tölts meg minket Szentlelkeddel, hogy a Te Lelked tegye világosakká számunkra a gondolataidat. Kérünk Urunk, hadd legyen valóság az, amit az elején az énekben kértünk, hogy taníts minket akaratodat tanulnunk, útaidban járnunk. Oltalmad béfedezzen, kedvünk kedves szerint légyen. Annak akarunk örülni, aminek Te örülsz, és kérünk, hogy az fájjon nekünk, ami Neked fáj. És azért lelkesedjünk, amire Szentlelked akar elvezetni, és iszonyodjunk mindentől, ami Előtted utálatos.

Segíts el erre a teljes belső azonosulásra Veled. Urunk, olyan sok kerülőt, buktatót, veszteséget, szégyent, tragédiát elkerülhettünk volna, ha Rád bízzuk magunkat. De legalább a testben hátralevő időt mindenképpen a Te akaratod, és nem emberek kívánsága szerint akarjuk eltölteni. Segíts minket ebben.

Így hozzuk Eléd mindazt, ami most szorongat. Így hozzuk Eléd szeretteinket, könyörgünk Hozzád ellenségeinkért. Könyörgünk Urunk, vess véget a pusztításnak és vérontásnak Jugoszláviában. Te vess véget a gyűlölködésnek, a bosszúállás láncolatának mindenütt ezen a földön, és Te vegyél ki szívünkből is miden bosszúvágyat, irigységet, keserűséget, és ha haragszunk is, segíts minket, a haragunkat Neked elmondani, és az igazságszolgáltatást Reád bízni.

Áldd meg a mai napunkat, hadd tudjuk ezt kedves szerint megszentelni, és segíts elkezdeni már ma, hogy kérdezünk, értünk, és engednünk Neked.

Ámen.