Jubileumi konfirmáció Újlóton

csoportkép

Jézus Krisztusnak igaz követői,
a református anyaszentegyház
holtig hűséges, engedelmes és áldozatra kész hívei vagyunk

2018. szeptember 2-án kettős örömünnepre hívogatott az újlóti harangszó. Hazahívta mindazokat, akik mintegy fél évszázada tettek hitükről vallást, miközben a kegyelem asztala hálát adva újkenyérre megterítve várta őket.

Sándor Veronika lelkész Mt. 14:31-32 alapján szólt az ige hallgatóihoz, kiemelvén, hogy az életút során van, hogy úgy érezzük, kicsúszik lábunk alól a talaj, de mindazokat, akik az Úrra tekintenek és tőle kérnek és várják a segítséget, azokat megtartja! Elengedhetetlen, hogy Jézusra építve az alapot megvalljuk, nem a magamé vagyok, hanem az én hűséges idvezítőmnek, Jézus Krisztusnak a tulajdona! Ahhoz, hogy egy gyermek eljusson erre a hitvallásra, részben utat mutat neki lelkipásztora, a nagyszülő, szülő és keresztszülő. A jubiláns konfirmandusok figyelme ráirányult a megtartó kapcsolatokra is, melyek Isten eszközeként felemelhetnek, megtarthatnak, erőt adhatnak.

A jubiláns testvéreket Tóth Sofia köszöntötte szavalattal. Ezt követően a Remény Énekkar szolgált „Hálát adok Uram, az életért” c. énekkel.

A lelkésznő az úrasztalától üdvözölte a jubilánsokat, ismertetve az egykori gyermekkonfirmációi névsort, majd egy néma perccel emlékeztünk az egykori konfirmáltató lelkészre s azokra a néhai konfirmandusokra, akik már nem állhatták körül az úrasztalát, hogy megerősítsék egykori fogadalomtételüket. Ugyancsak kegyelettel emlékeztünk a néhai felnőtt konfirmandusokra is, akik felnőttként kötelezték el magukat annak, hogy a református egyháznak lesznek hívei.

Ezután egyesével, névsor szerint voltak szólítva a jubilálók, hogy jöjjenek ki az úrasztalához. S miközben jobb kezüket szívükre téve erősítették meg az egykori fogadalmukat, a gyülekezet méltóságteljesen fennállva volt ennek tanúja.
Miután csoportosan vették a közös áldást, meghatóan fogadták külön-külön egyesével is az áldást az emléklap kíséretében, aminek hátterére rá volt nyomatva a templom belseje, de megtalálható volt rajta a gyermekkonfirmációs csoportkép is, valamint az emléklap hátoldalán volt egy közös csoportkép a drága szülőkkel is. Az emléklap kíséretében fogadták a gyülekezet szeretetének jelét is, egy-egy virágszálat.

A gyülekezet énekkara örömmel köszöntötte a hitüket megerősített jubiláló konfirmandusokat az „Ó jertek zengjünk éneket a drága Úr előtt” c. énekkel. Az énekkar vezetője, Bartko Judit egy versben hívta fel az ünneplők figyelmét arra, hogy a mában kell élni, mert a tegnap csak egy emlék, a holnap pedig csak álomkép, de ha most szépen élünk, a tegnapok boldog emlékké válnak, a holnapok pedig megtelnek reménnyel.

Papp Sándor gondnok úr, aki szintén jubiláló konfirmandus volt, megköszönte a jubilánsok nevében a lelkész odaadó szolgálatát egy csokor kíséretében, s köszönetet mondott a családtagoknak, hogy eljöttek és együtt osztoznak az örömökben.

A kitakart úrasztalától szóló igehirdetésben elhangzott hálaadás a gondviselésért, a termésért, az újkenyérért. „Nagy ajándék a mindennapi kenyér ajándéka.”

A bűnvallás előtt a Remény Énekkar aznapi utolsó szolgálata következett, a „Sokszor úgy érzem összeroskadok” c. éneke.

Az úrasztalát elsőként a jubiláns konfirmandusok állták körül.

A templomi együttlét a himnusz eléneklésével ért véget.

Végül a gyülekezet megállt a temetőkert csendjében, hogy megemlékezzen azokról, akik jubilánsként már nem állhatták körül az úrasztalát. Mindhárom sírnál el lett helyezve a megemlékezés és a kegyelet virága.
Az emlékező sereg elénekelte a magyar reformátusság néphimnuszát, a 90. zsoltár első versét.
Az igehirdetés „Örökre emlékezetes lesz az igaz.” (Zsolt. 112:6) alapján volt megtartva. Elhangzott, hogy mélyen becsülendő, amikor valaki felnőttként tesz vallást hitéről, s ez nem csak egy személyre vagy épp egy családra tartozik, de egy egész gyülekezetre. Hálát adtak azokért is, akik támogatták és bátorították elhatározásukban hajdan a felnőtteket, hogy hitvallást tegyenek. Az igehirdetés Jézus szavait felidézve ért véget: „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt.” (Mt. 10:32)
Végül meg volt vallva az egyetemes egyház hitvallása, majd a gyülekezet fogadta az ároni áldást.

Az együttlétet szeretetvendégség zárta a kultúrházban.

Legyen ezért a felejthetetlen alkalomért egyedül Istené a dicsőség!

Sándor Veronika,